2018. december 10. hétfő,
Pályaorientáció és pályatanácsadás
 

 
 
Security Image

  Biztonsági kód: 
  

Leiratkozás







 
Március 1-ig jelentkezhetsz!
(2013-02-19 08:58:00)

A felvételizõknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy beadják jelentkezésüket a 2013. szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsõoktatási szakképzésekre. A jelentkezés határideje március 1.

A 2013. évi általános felsõoktatási felvételi eljárásban tehát 2013. február 1. és március 1. között lehet jelentkezést benyújtani.

A felvi.hu-n elérhetõ online Tájékoztatók egységes szerkezetben tartalmazzák a 2012. december 31-én nyilvánosságra hozott felvételi szabályokat és tudnivalókat, valamint az azóta, a Tájékoztatókhoz tartozó Hivatalos kiegészítéssel módosított tartalmakat is. A felsõoktatási felvételi tájékoztatók mától tehát  – érettségizetteknek és diplomásoknak – kiegészített szöveggel olvashatók honlapunkon. A december 31-én közzétett információk kiegészültek a felsõoktatási szakképzésekkel, az osztatlan tanárképzéssel, valamint a felsõoktatási intézmények pontosították minimális és maximális kapacitásukat.

A jelenleg olvasható szövegbe beépültek egyéb módosítások, pontosítások is, ezért minden jelentkezõt kérünk, hogy alaposan tanulmányozza át a tájékoztatók szövegét, és ezek figyelembevételével jelentkezzen.

Elindult az e-felvételi


Elindult az elektronikus jelentkezés is, amelynek használata kényelmes és hibamentes jelentkezést tesz lehetõvé. A rendszerben az adatok elmenthetõk, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az ûrlapok kitöltése bármikor folytatható. A végleges jelentkezéseket legkésõbb 2013. március 1-jéig kell rögzíteni, majd március 11-ig hitelesíteni azt.

Aki papír alapú jelentkezést kíván benyújtani, az jelentkezési lapot az Educatio Kft. és az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatain, a megyei kormányhivataloknál, és a képzés meghirdetõ felsõoktatási intézményeknél szerezheti be.

Jelentkezési helyek, eljárási díj, pontszámítás


Egy felvételizõ összesen legfeljebb öt képzést jelölhet meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának magyar állami ösztöndíjas és önköltséges képzési formája (ha a képzési szint és a munkarend is megegyezik) továbbra is egy jelentkezési helynek számít, függetlenül attól, hogy két külön sorban kell szerepelniük a jelentkezéskor.

A felvételi eljárás alapdíja 9 000 Ft, amelyért összesen három jelentkezési helyet lehet megjelölni. Ezen felül további két hely megjelölésére van lehetõség, amiért egyenként 2 000 Ft kiegészítõ díjat kell fizetni a jelentkezéskor.

A pontszámítás alapképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pontok mellé (maximum 400 pont) különbözõ jogcímeken maximum 100 többletpont kapható. Mesterképzéseken a jelentkezõk maximum 100 pontot szerezhetnek, a pontszámítás szabályait a felsõoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a Felvi.hu Egyetemek, fõiskolák oldalain a meghirdetett képzések mellett.

forrás: felvi.hu



   Nyomtatható változat

   Szólj hozzá

   Cikk továbbküldése

« Vissza az előző oldalra   
Letölthetõek a felvételi ponthatárok!
Idén sem kellett a maximumot teljesíteni egyetlen szakon s ...
Küldd el jelentkezésedet elektronikusan!
Ma éjfélkor jár le a felvételi jelentkezések határideje. Ak ...
Mit vár tõlem az egyetem?
Nem könnyû feladat eldönteni, hogy milyen pályán induljon el ...
...
Megjelent a felvételi tájékoztató ...
Felsõoktatás
Hír címedátum
Dokumentumpótlás, sorrend- és adatmódosítás legkésõbb július 10-ig!2013-07-04 08:48:00
Hol tart most a jelentkezés?2013-05-02 08:10:00
Felvételi: regisztrációs csomag e-mailben!2013-04-15 14:54:00
Hazajönni is sokkot jelent az ösztöndíjasok számára2013-04-12 10:17:00
Puhulhatnak a hallgatói kötelezettségek2013-03-21 08:36:00
Felvételi: adatfeldolgozás, regisztrációs csomag2013-03-20 08:04:00
Március 11. a hitelesítés határideje2013-03-06 08:41:00
Péntekig lehet jelentkezni a felsõoktatásba2013-02-27 13:39:00
A beiratkozók fele szerez csak diplomát2013-02-25 09:31:00
Nézd meg, milyen szerzõdést írsz alá!2013-02-19 09:27:00
Március 1-ig jelentkezhetsz!2013-02-19 08:58:00
2013-as rangsor: legjobb orvosi és egészségtudományi karok2013-01-29 13:25:00
Ennyit kell fizetni a legnépszerûbb mesterszakokért2013-01-28 13:36:00
A mesterképzés jelentkezõk száma volt a legmagasabb2013-01-25 13:01:00
Több ezer felvételizõ járhat rosszul 2013-01-22 12:03:00
Keresztféléves képzések: január 24-én kiderül2013-01-22 11:13:00
Hogyan változik a pontszámítás a mesterszakokon?2013-01-16 08:57:00
A keresztféléves jelentkezõkrõl számokban2013-01-08 11:12:00
Válságintézkedéseket követeltek a hallgatók2013-01-08 11:02:00
Meddig és mire lehet jelentkezni?2013-01-04 13:42:00
Felvételi jelentkezési határidõ: 2013. március 1.2013-01-02 09:00:00
A legfontosabb változások a felsõoktatásban 2013-ban2013-01-02 08:24:00
Hogyan teremthetõ elõ a tandíj?2012-12-17 13:44:00
Tudnivalók a 2013-as felvételirõl2012-12-13 08:42:00
Tanulj külföldön!2012-12-11 11:26:00
Pokorni: durva és gyors a keretszámok csökkentése2012-12-11 11:19:00
Elutasítja az MRK a keretszámok csökkentését2012-12-08 11:15:00
Hoffmann Rózsa: nem fog összeomlani a magyar felsõoktatás2012-11-10 15:36:00
A világ legjobbjai közt a Corvinus2012-10-02 10:01:00
Útravaló kezdõ gólyáknak2012-09-25 09:27:00
Ezt kell tudnod a keresztféléves felvételirõl!2012-09-13 09:34:00
A pótfelvételi ponthatárok 240 és 350 között mozogtak2012-08-30 07:53:00
9.500-an jelentkeztek a pótfelvételi során2012-08-27 11:10:00
Elérhetõk az egyedi ösztöndíjszerzõdések2012-08-23 09:05:00
Augusztus 10-ig jelentkezhetsz a pótfelvételire2012-08-01 09:36:00
Információk a pótfelvételirõl2012-07-30 09:01:00
Idén is lesz pótfelvételi2012-07-27 09:57:00
Maximum közeli ponthatár több gazdálkodási szakon is2012-07-25 08:54:00
Ponthatárok: A Corvinusra kellett a legtöbb pont2012-07-25 08:47:00
Mesterdiplomával könnyebb munkát találni?2012-07-23 11:10:00


fisz google  

Könyvajánló
© Copyright 2018