2018. december 11. kedd,
Pályaorientáció és pályatanácsadás
 

 
 
Security Image

  Biztonsági kód: 
  

Leiratkozás







 
Sztrájkra készül a PDSZ
(2013-02-19 09:21:00)

Határozatlan idejû országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal. Az oktatási államtitkárság szerint a PDSZ követelései veszélybe sodorják az egész magyar iskolarendszer mûködését, a megegyezés a gyerekek, a szülõk és a pedagógusok érdeke is lenne.

Mendrey: teljes volt az elutasítás
Mendrey László, a PDSZ elnöke szombaton Budapesten elmondta: teljes kudarccal zárult az öt tárgyalási fordulóból álló, pénteken befejezõdött tárgyalássorozat, minden kompromisszumos javaslatukat elutasította az Emberi Erõforrások Minisztériumának képviselõje.
A szakszervezeti vezetõ kifejtette: azt akarták elérni, hogy azok az iskolák, ahol nem vált be az államosítás, kerüljenek ki a rendszerbõl, továbbá az igazgatók munkáltatói jogkörei ne csorbuljanak, a pedagógus életpályamodell bevezetésével ne növeljék a tanárok munkaterheit, emellett a költségvetésben jelöljék meg és különítsék el ennek forrását, valamint 20 százalékkal emeljék a közalkalmazotti bértáblát.
Mendrey szerint annak ellenére, hogy számos esetben volt kompromisszumos javaslatuk, teljes elutasítással fogadta felvetéseiket a minisztérium képviselõje, és szerinte pusztán "színjáték" volt az egyeztetés, mert a kormányzat "határozott ideológiai megközelítésbõl" alakítja át az oktatás rendszerét.

Március 15. után sztrájkolnak
Bejelentette: jogszerûen, a sztrájkra vonatkozó bírósági határozat függvényében, a március 15-ei ünnepségek utáni idõszakra, az országos választmány által elfogadott és a jövõ hét folyamán kijelölt idõpontban határozatlan idõre országos sztrájkot hirdetnek meg.
Véleménye szerint azzal, hogy a pedagógusok 66 százaléka és a társadalom kétharmada elfogadhatatlannak tartja és nem támogatja a kormány oktatási reformját, sztrájkkövetelésük mellé állnak. Hozzátette: a bíróságtól azt várják, jogerõsen hozzon határozatot arról, mi az alapvetõ szolgáltatási kötelezettség a pedagógusok számára.

Államtitkárság: teljes kompromisszumképtelenség
Az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelõs államtitkársága pénteken, a tárgyalássorozat befejezõdését követõen az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta: a PDSZ a többi szakszervezettel kötött megegyezéssel ellentétben olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek teljesülésük esetén veszélybe sodornák az egész magyar iskolarendszer mûködését.
Hozzátették: az életpálya bevezetésénél lényegesen alacsonyabb, 20 százalékos közalkalmazotti béremelési javaslatuk felveti a kérdést, hogy kinek az érdekeit képviseli a PDSZ, pedig - mint írták - a minisztérium tárgyalócsoportja számos engedményt tett a megegyezés reményében, de a PDSZ mindvégig "teljes kompromisszumképtelenséget" tanúsított.
Az oktatásért felelõs államtitkárság bízik abban, hogy a PDSZ "homályos célok képviselete helyett" belátja, hogy a munkabéke, a tanítás rendjének megõrzése nemcsak a kormány, hanem a gyermekek, a szülõk és a pedagógusok számára is fontos, és "elismeri azokat az erõfeszítéseket, amelyeket az oktatásirányítás a biztonságosan és eredményesebben mûködõ iskolarendszerért, a pedagógusok nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsüléséért, pályájuk kiszámíthatóbbá tételéért tett" - állt az Emmi közleményében.

Eltemették a középiskolások a közoktatást
A Középiskolai Hálózat (KiHa) Temetjük a közoktatást elnevezésû menete pénteken indult el a budapesti Deák térrõl a Parlamenthez. A mintegy száz résztvevõ gyertyákkal vonult.
Szilveszter Klára, a KiHa tagja egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy továbbra is követelik a Hallgatói Hálózat (HaHa) által közzétett hat pont teljesítését, valamint nem értenek egyet azzal, hogy az alaptörvényben szerepeljen a hallgatói szerzõdés és a kancellári rendszer.

Szegeden is tiltakoztak
A Középiskolai Hálózat (KiHa) és a kormány oktatást érintõ intézkedései ellen tiltakozó más oktatói és hallgatói szervezetek tiltakoztak Szegeden, ahol szintén jelképesen eltemették a közoktatást.
A mintegy negyven demonstráló - komoly rendõri biztosítás mellett - körbevitt egy "Közoktatás - élt a 2012/13-as tanévig" feliratú, papírból készült koporsómakettet Szeged belvárosán, majd a megyei kormányhivatal épülete elõtt mécseseket gyújtva körbeállták a jelképes sírt.
Károlyi Loránd, a KiHa egyik aktivistája a demonstráció kezdetén elmondta, azért tüntetnek, mert a kormány nem képes kompromisszumokra sem a köz-, sem a felsõoktatást érintõ reformok ügyében, ráadásul jogsértõ módon akarja bebetonozni rossz változtatásait az ország alaptörvényébe.

forrás: edupress.hu



   Nyomtatható változat

   Szólj hozzá

   Cikk továbbküldése

« Vissza az előző oldalra   
Klinghammer: "Amit eddig csináltunk, nem jött be"
181 milliárd forint van a felsõoktatásra a költségvetésben, ...
Pályázhatnak az iskolaigazgatók
Megjelentek az iskolaigazgatói pályázatok, melyeket Balog Zolt ...
Visszásságok a közoktatási megállapodások pályázataiban
Több visszásságot is talált Szabó Máté ombudsman a közokt ...
PDSZ: azonnal meg kell kezdeni a tárgyalásokat
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos V ...
Tanár
Hír címedátum
Fizetés helyett nyugdíj?2013-03-06 09:40:00
Továbbképzések indulnak az erkölcstant oktató pedagógusoknak2013-03-06 08:46:00
Nyugdíj helyett munka?2013-02-25 09:33:00
Sztrájkra készül a PDSZ2013-02-19 09:21:00
Hoffmann kerülte az oktatási jogok biztosát2013-01-29 13:20:00
Tanfelügyeleti rendszer: 1000 szakértõt képeznek ki2013-01-22 11:08:00
PDSZ: többnapos pedagógussztrájk jöhet februárban2013-01-16 09:02:00
Nincsenek tisztában az igazgatók saját hatáskörükkel2013-01-08 10:55:00
20 százalékosnál nagyobb béremelés a tanároknak2013-01-02 08:57:00
Közoktatás: kettészakadt az ország2012-12-11 11:28:00
Megkezdik a munkát a tankerületi igazgatók2012-11-10 14:50:00
Nem emelik a pedagógusok bérét2012-10-03 08:32:00
Tornaterembõl hiány van, tornatanárból nincs2012-08-30 08:03:00
Ombudsman: tilos osztálypénzt szedni2012-08-23 09:22:00
Nem mindenhol zökkenõmentes a tanévkezdés2012-08-23 09:11:00
A Facebookon és a Twitteren képeznék tovább a tanárokat2012-08-08 08:06:00
Módosult a tankönyv-akkreditáció 2012-07-30 08:44:00
Maradnak a hallgatói létszámok2012-07-25 08:57:00
10-15 ezer pedagógust bocsáthatnak el 2012-07-13 10:48:00
Még több iskola kerülhet állami kézbe2012-07-09 14:26:00
A diákok és a tanárok száma is csökken2012-07-02 12:37:00
Bekerült a NAT-ba a tízujjas gépelés2012-06-26 14:37:00
Hatezer tanárt kényszernyugdíjazhatnak2012-06-25 13:11:00
Drágulhat a kollégiumi díj?2012-06-07 09:29:00
Újabb hírek a felsõoktatás változásairól2012-06-05 11:11:00
Jövõre átalakulnak a felsõfokú szakképzések2012-06-05 10:09:00
Június 3-án demonstráció várható2012-05-16 11:52:00
Mit szólnak a tanárok az új Hoffmann-féle érettségihez?2012-05-04 09:05:00
Mikor startol a tanárok életpályamodellje? 2012-04-24 13:56:00
Mindenhol máskor kezdõdik a tavaszi szünet2012-04-04 08:52:00
Kormány elé kerülhet a NAT-javaslat2012-04-02 10:10:00
Sötét jövõ vár a hazai felsõoktatásra?2012-03-29 09:11:00
Mi lehet a következménye az új alaptantervnek?2012-03-26 10:24:00
Helyzetjelentés: diploma nyelvvizsga nélkül?2012-03-09 09:04:00
Akcióterv a lovaskultúra-oktatás bevezetésérõl2012-03-05 10:45:00
Csaknem hárommillió új tankönyv kell jövõ januárig2012-02-29 14:17:00
Hoffmann Rózsa: Nincs ok aggodalomra2012-02-28 09:02:00
Új felsõoktatási testületek jönnek létre2012-02-20 08:37:00
Beolvasnak a kormánynak az egyetemisták2012-02-14 10:38:00
Hiába a tiltakozás, maradnak a 2012-es keretszámok2012-02-13 12:11:00


fisz google  

Könyvajánló
© Copyright 2018