Kezdőlapnak  |  Kedvencek közé
2010. szeptember 10. péntek, Nikolett, Hunor
Pályaorientáció és pályatanácsadás
 
 

 

Security Image


  Biztonsági kód: 
  



Hol kezded majd a szeptembert?
egyetemen
főiskolán
még hátra van az érettségi
dolgozni fogok
kihagyok egy évet
semmit nem fogok csinálni


PORT.hu



 
A diákok háromnegyede nyert felvételt a felsőoktatásba
(2010-07-22 22:35:00)

Meghúzták az idei ponthatárokat, közel 140 ezer felvételiző várta július 22-én este vajon felvételt nyert-e a jelentkezési lapján megjelölt intézmények valamelyikébe. A maximum 480-as ponthatárt idén sem kellett egyetlen szakon sem elérni, és az előző évekhez hasonlóan ismét megőrizte vezető pozícióját 462 ponttal a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakja. A ponthatárok kihirdetését követően elkönyvelhető, hogy a közel 97 ezer felvételt nyert hallgatói létszámmal idén többen kerültek be felsőoktatási intézménybe, mégis tízezerrel több jelentkezőnek kell várni legalább a pótfelvételiig, hogy újra próbálkozhasson.

2010-ben is a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakja került a lista élére, ezt követte szintén a BCE nemzetközi tanulmányok szakja 461-es ponthatárral. A Corvinus gazdálkodás és menedzsment alapszakán 453 pont kellett a bejutáshoz, de a pénzügy és számvitel szakon is 448 pontos teljesítmény kellett. Aki a SOTE orvos képzésére szeretett volna bejutni 434 pontra volt szüksége, a Pécsi Tudományegyetemre 418, Szegedre és Debrecenbe is 419 pont kellett az államilag támogatott képzésekre, de hasonlóan magas volt a mérce az ELTE jogi karán (426), valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás (418) szakjain is. Azok a felvételizők, akik a pszichológia szakot célozták meg átlagosan 444 és 449 közötti pontokat kellett elérniük, így az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen egyaránt a legmagasabb 449 pont, még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 446, a Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és Szegedi Tudományegyetemen 444 húzták meg a ponthatárokat.

Ez alkalommal sem hirdettek meg a 480 pontot egyetlen intézményben sem, de több népszerű szakon is 400 felett állapították meg a ponthatárt, így például a kommunikáció és médiatudomány szakra – amely idén visszacsúszott az élmezőnyből a nyolcadik helyre – is 401-452 pont kellett a bekerüléshez. Összesen 385 olyan szak létezik, ahol 400 pont fölötti eredményeket kellett elérniük a diákoknak. Számos intézményben azonban elegendő volt a 300 pont alatti teljesítmény is, közel 1400 szak esetében.

Ebben a tanévben összesen 56 ezer államilag finanszírozott helyet biztosítottak a felvételizőknek, ezzel szemben a meghirdetett képzések száma a tavalyi 5753-ról 7439-ra nőtt, és ugyanez jellemző az összjelentkezői létszámra is, ami 2010-ben 13 ezerrel emelkedett. Alapképzésre több mint 93 ezren, egységes, osztatlan képzésre mintegy 11 ezren, felsőfokú szakképzésre több mint 7700-an, mesterképzésre mintegy 23.500-an jelentkeztek.

Abban az esetben, ha valaki nem járt szerencsével, és nem jutott be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, előreláthatólag 2010. augusztus 10-ig élhetnek a pótfelvételi lehetőségével, ahol már azonban csak költségtérítéses képzésekre lehet bejutni.

 

Népszerű szakok, magas ponthatárok 2010

Jogász szak

 

PPKE-JÁK

431

ME-ÁJK

430

DE-ÁJK

428

ELTE-ÁJK

426

 

 

Pszichológia szak

 

KRE-BTK

431

ELTE-PPK

437

KRE-BTK

437

SZTE-BTK

444

ELTE-PPK

444

DE-BTK

446

PTE-BTK

446

SZTE-BTK

449

PPKE-BTK

456

 

 

Kommunikáció és médiatudomány szak

 

BCE-TK

441

BME-GTK

441

ELTE-BTK

452

 

 



   Nyomtatható változat

   Szólj hozzá

   Cikk továbbküldése

« Vissza az előző oldalra   
Hasznos tanácsok kezdő egyetemistáknak
Leckekönyv, kollokvium, előadás, kreditrendszer, speciális kollég ...
Elérhetőek a pótfelvételi ponthatárok
Véget ért a 2010-es felvételi eljárás: meghatározták a pótfelvéte ...
Pótfelvételi ponthatárok: augusztus 27.!
Hamarosan lezárul a 2010. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás: ...
Mi lesz a sikertelenül felvételizőkkel?
Központilag nem irányítanák át vidéki intézményekbe a fővárosi eg ...
Ponthatárok
Hír címedátum
Íme a legnépszerűbb szakok és a ponthatárok!2010-07-26 09:39:00
A diákok háromnegyede nyert felvételt a felsőoktatásba2010-07-22 22:35:00
Hova vettek fel? Július 22-én kiderül!2010-07-20 11:35:00
Hogyan számoljuk ki pontjainkat?2010-07-20 08:59:00
2010. július 8-ig lehet módosítani, pótolni2010-07-06 12:29:00
Bizonyítványmásolatok, igazolások beküldése: június 2.2010-06-01 08:17:00
Botrányba fulladt érettségik2010-05-18 09:31:00
Milyen érettségi tárgyakat választottak a diákok?2010-05-13 09:39:00
Elit- és kiváló egyetemi címeket osztottak2010-04-27 12:17:00
A BKF-en nőtt, az ÁVF-en csökkent a jelentkezők száma2010-04-06 08:49:00
Elérhetőek az idei felvételi adatok2010-03-31 16:43:00
Mi a teendő a 2005 előtt érettségizetteknek?2010-03-17 09:33:00
Február 24-ig lehet hitelesíteni az e-felvételit2010-02-23 08:48:00
Módosult a jelentkezési határidő!2010-02-10 13:43:00
Böngéssz a keresztféléves ponthatárok között!2010-01-20 09:59:00
Több mint 4500-an kezdhetik meg tanulmányaikat februárban2010-01-18 09:36:00
Az idén is magas ponthatárok várhatóak2010-01-11 11:50:00
Várhatóan január 15-én húzzák meg a ponthatárokat2010-01-11 10:27:00
Változik a minimum ponthatár és egyes szakokon kötelező lesz az emelt szint2009-12-16 15:05:00
Megjelent az idei Felsőoktatási felvételi tájékoztató2009-12-16 09:55:00
Felsőoktatási intézmények rangsora2009-11-12 11:51:00
Hamarosan vége a jelentkezési időszaknak!2009-11-04 09:58:00
A szakemberek véleménye: legyen kötelező az emelt szintű érettségi!2009-10-19 10:23:00
Minőségi fejlesztés kell a felsőoktatásban!2009-09-16 11:01:00
A továbbtanuláshoz szükséges érettségi szintje meghatározhatja a felsőoktatás színvonalát2009-09-10 09:15:00
Hányan jutottak be pótfelvételivel?2009-09-07 09:01:00
Jövőre 200 pont lesz a minimum2009-09-04 09:14:00
Mit tanulhatunk az idei pontszámokból?2009-09-03 10:10:00
12 ezren jutottak be pótfelvételivel2009-09-01 09:37:00
Megvannak a ponthatárok!2009-08-31 09:01:00
Ilyen lesz az idei tanév!2009-08-27 09:15:00
Elhelyezkedési esélyek a válságban2009-08-13 11:06:00
Átlag alatti vagy feletti ponthatárok2009-07-31 08:42:00
Kevesen jelentkeztek fizikatanári mesterszakra2009-07-29 09:24:00
Mintegy nyolcezer elsős a legkeresettebb egyetemeken2009-07-27 09:08:00
Hogyan állapítják meg a ponthatárokat?2009-07-23 09:20:00
Már megtekinthetőek a felvételi pontszámok2009-07-20 11:51:00
Sokan jelentkeztek jogászképzésre2009-07-09 09:54:00
Pontszámítás: mi tegyenek a 2005 előtt érettségizettek?2009-07-06 09:19:00
Jelentkezz Te is az ATALANTA TANDÍJMENTES felsőfokú szakképzéseire!2009-07-03 10:06:00


fisz google  

Fórum
Legnépszerűbb cikkek
Könyvajánló
Fogalomtár

Képzéskereső
hol
szöveg
típus
téma
forma
Sajtószoba
A FISZ Szerkesztőség és Hírügynökség fő tevékenysége a sajtó képviselői számára biztosított rendszeres hírszolgáltatás.

Regisztrációhoz kérjük, kattintson ide!
© Copyright 2010 | Impresszum | Médiaajánlat | Ajánlom ismerőseimnek | Kedvencek közé teszem | Oldaltérkép |