|
|

Aktív vagy passzív pihenés? Buli egy fesztiválon, nyári egyetem vagy diákmunka, esetleg mindegyikből egy kicsi? A választ keresve azt térképeztük fel, hogy milyen programlehetőségek rejlenek az idei nyárban.
2010-ben Pécsre hív az EFOTT
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója már 1976 óta várja minden évben a legnagyobb hallgatói bulira az egyetemista és főiskolás fiatalokat, idén július 13-18. között Pécsett. Az EFOTT-ot hagyományosan minden évben más helyszínen rendezik meg, így az egyik legnépszerűbb hallgatói eseményként már az egész országot bejárta. Az idei „efottozók" a Pécstől 15 kilométerre található üdülőfaluban, Orfűn adhatják át magukat a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak. A szervezők munkáját ezúttal is a házigazda intézmény, a Pécsi Tudományegyetem hallgatói segítik. Azok a hallgatók, akik a bulizást pénzkereséssel szeretnék ötvözni, itt egy helyen tehetik meg. Ehhez előre jelentkezni kell az EFOTT szervezőinél diákmunkára, és könnyedén köthető össze a kellemes a hasznossal.
Az idei nyár is bővelkedik a fesztiválokban
Idén sem maradnak kínálat nélkül a fesztiválhangulatra vágyó hallgatók, elég csak a legnagyobb könnyű zenei rendezvényekre gondolni: Sziget, Volt, Balaton Sound vagy a Hegyalja Fesztivál. Természetesen ezek sem csupán a zenerajongókat vagy a megrögzött fesztiválozókat várják, programjaik kínálatában mindenki megtalálhatja a neki való szórakozási lehetőséget. Azok, akiknek anyagi lehetőségeik, nyári gyakorlatuk vagy egyéb elfoglaltságuk nem engedi meg a többnapos bulizást, egy-egy napra is kilátogathatnak.
Elsőként a soproni VOLT fesztivál várja a fiatalokat június 30. és július 3. között, majd július 9-11. között Zamárdi szabadstrandján bulizhatnak a Balaton Soundra érkezők. A tokaji nyárba július 15. és 18. között kóstolhatnak bele a Hegyalja Fesztivál látogatói. A Tisza-partra idén sem csak zenészek látogatnak el, de a fesztiválozók írókkal és költőkkel, utazókkal és gerillakertészekkel is találkozhatnak, akikkel közösen főzhetnek gulyáslevest, vagy kóstolhatják meg Tokaj világhírű borait. A Hegyalja azokra a hallgatókra is gondolt, akik nyaralásukat egybekötnék a fesztivállal, pénztárcájuk azonban nem engedi ezt: ők június 30-ig jelentkezhetnek, hogy a helyszínen dolgozhassák le jegyük árát. Magyarország legnagyobb fesztiváljának, a Szigetnek idén is az Óbudai-sziget ad otthont augusztus 11-16. között.
Szellemi fittség és pénzkeresés nyáron
A nyár egyértelműen a kikapcsolódásról, a pihenésről és a buliról szól a legtöbb hallgató számára, azonban számos olyan tábor, nyári egyetem és nyelvtanfolyam van, ami nem veszi el az egész nyarat, mégis segít karban tartani az agyat. Nem mellesleg a nyár jó alkalom a zsebpénz kiegészítésére, amire a szemináriumokkal zsúfolt szorgalmi időszakban és a vizsgák mellett nem jut ideje a hallgatóknak.
A magukat nyáron is képezni vágyók számos olyan speciális tábor közül találhatnak maguknak valót, mint például a DUE Kommunikációs és Média Szaktábora. A 2010. július 9-18. között 30. alkalommal megrendezendő balatonfenyvesi táborban a hallgatók szerkesztőséget alkotva dolgoznak: egy előre meghatározott menetrend szerint újságokat, rádió- és televízió-műsorokat készítenek, de kipróbálhatják magukat online szerkesztőként, tördelőként és fotóriporterként is.
Az interneten böngészve számtalan nyelviskola nyári táborára akadhatnak a nyelvtudásukat nyáron felfrissíteni vagy tovább fejleszti vágyók. Ők pénztárcájuktól függően hazai vagy külföldi lehetőségek közül válogathatnak. Ezek árának előteremtésére pedig jó lehetőség, ha a nyári szünidőnek akár csak a felében diákmunkát vállalnak a hallgatók. Választék van bőven, az irodai munkától kezdve a könnyű fizikai munkán át a gyümölcsszedésig széles skálán nyújtanak munkalehetőséget az iskolaszövetkezetek.
A hallgatók többnyire saját egyetemeik meghirdetései között egy-két hetes nyári egyetemen való részvételre is pályázhatnak. Ezek célja többnyire tanulmányút vagy nyelvtanulás, esetleg egy adott szakterület legfontosabb témáinak megvitatása a hallgatótársakkal. Ilyen például a Krakkói Magyar Centrum kéthetes lengyelországi nyári egyetemre szóló ösztöndíjpályázata. A 9. Visegrádi Nyári Egyetem célja, hogy a hallgatók angol nyelvű előadásokon és szemináriumokon tárgyalhassák meg a környezetvédelem, a turizmus és az uniós tagság legfontosabb kérdéseit.
forrás: felvi.hu
|
Nyomtatható változat |
Szólj hozzá |
Cikk továbbküldése |
« Vissza az előző oldalra |