2018. december 11. kedd,
Pályaorientáció és pályatanácsadás
 

 
 
Security Image

  Biztonsági kód: 
  

Leiratkozás







 
Állami ösztöndíjas szakok 2013-ban
(2013-01-02 09:04:00)

Az Emberi Erõforrások Minisztériumának közleménye szerint meghatározták, mely szakokon lehet majd állami ösztöndíjas képzéseket meghirdetni, és melyek azok, amik csak önköltséges formában indulhatnak.

A közlemény:
 

"Az emberi erõforrások minisztere, oktatásért is felelõs tárcavezetõ döntött arról, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsõoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehetõ igénybe magyar állami ösztöndíj. Idén kizárólag a ponthatárok minimumát határozza meg, amely a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer fõnél. Ez alsó határ, ennél csak magasabb lehet ez a szám.
 
Az emberi erõforrások minisztere úgy döntött, hogy az Országgyûlés által 2012. december 17-én elfogadott, a felsõoktatási törvény módosításának kihirdetése elõtt közzéteszi azon miniszteri határozat tartalmát, amely 2013. január 1-jén lép életbe, ezzel is nyilvánvalóvá téve a kormányzat szándékait.
 
A kormany.hu-ról elérhetõ dokumentum tartalmazza, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsõoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehetõ igénybe magyar állami ösztöndíj. Ennek megfelelõen a felsõoktatási intézmények a 2013. évi általános felvételi eljárás során kizárólag teljes magyar állami ösztöndíjas képzéseket, illetve önköltséges képzéseket hirdethetnek majd meg.
 
A dokumentum tartalmazza azon szakok listáját is, melyeken magyar állami ösztöndíj nem vehetõ igénybe, ezeken tehát kizárólag önköltséges képzés hirdethetõ meg a 2013-as általános felvételi eljárásban.
 
2013-ban a felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsõoktatási szakképzésben 200 pont. Természetesen az egyes intézmények adott szakra érvényes felvételi ponthatárai az intézményi kapacitás függvényében – a korábbi évek gyakorlatának megfelelõen – a felvételi eljárás során alakulnak ki, és a minimális pontszámnál magasabbak is lehetnek.
 
A miniszter tehát – a hallgatók új felvételi eljárásra való biztonságos felkészülése érdekében – 2013-ban nem kíván élni azzal a jogkörével, amelyet a most módosított felsõoktatási törvény biztosít számára, mely szerint az egyes szakoknál a felsõoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben rögzítettnél magasabb minimális ponthatárt is meghatározhat. A tárcavezetõ ezt a jogkörét – a felsõoktatási törvénnyel összhangban a kellõ felkészülési idõ biztosításával – a 2014-es általános felvételi eljáráskor kívánja majd gyakorolni.
 
A közlemény tartalmi elemeivel megegyezõ hivatalos tájékoztatásra – az Nemzeti felsõoktatásról szóló törvény miniszteri hatáskört megállapító módosításának kihirdetésére is tekintettel – a felsõoktatási felvételi tájékoztató 2012. december 31-én történõ online meghirdetésével kerül sor. Ez a tájékoztató tartalmazza majd a megszokott módon az egyes szakok intézményi meghirdetésének részleteit is."
 
Tovább

forrás: felvi.hu



   Nyomtatható változat

   Szólj hozzá

   Cikk továbbküldése

« Vissza az előző oldalra   
A boldogság kék madara!
A Bluebird megoldja minden gondodat a középszintû angol érett ...
Tanoda indul Pogányban
A 2016/2017-es tanév második félév ...
...
"Ó...IÓ...CIÓ...PÁLYAMOTIV&Aa ...
Itt nem kell a diplomához nyelvvizsga
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Fõiskola, Edutus Fõiskola ...
Felkészülés
Hír címedátum
MOBILMECHATRONIKAI SZAKKOLLÉGIUM2013-05-20 09:43:00
TiJöttök! - mûszaki és tudományos életpályát népszerûsítõ program2013-05-08 10:09:00
Nem bölcs dolog a társadalomtudományok háttérbe szorítása2013-05-02 09:07:00
Hogyan és meddig szerezhetõ többletpont2013-04-15 14:58:00
Vállalkozási szerzõdés KEOP 6.1.0/B.2013-04-14 14:40:00
Több mint 40 tehetséges fiatalt díjaznak2013-03-21 08:15:00
Egészséges táplálkozást népszerûsítõ program indul2013-03-20 08:08:00
Könnyebb enaklhelyezkedés a 25 évnél fiatalabbak2013-03-06 09:38:00
Új ösztöndíj az osztatlan tanárképzésre jelentkezõknek2013-02-25 09:42:00
Tandíjmentes helyek a legjobbaknak!2013-02-19 15:22:00
Kétszer annyi pénz jut az Erasmus programra2013-02-19 09:26:00
„OLVASS VELÜNK, OLVASS TÖBBET!”2013-02-13 09:16:00
Profi a pályán: hogyan hangolható össze a sport és a tanulás?2013-01-29 13:40:00
A Magyar Nemzeti Levéltárban kutathatnak az ME hallgatói2013-01-29 13:22:00
A fiatalok többsége az utolsó pillanatban választ2013-01-22 11:04:00
Educatio kiállítás: ismét egy helyen a felsõoktatás apraja-nagyja2013-01-16 08:49:00
Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK2013-01-08 10:59:00
Állami ösztöndíjas szakok 2013-ban2013-01-02 09:04:00
Országos fórumot hoz létre a HÖOK2012-12-13 08:53:00
Gyakorlatiasabb olvasmányokra váltanak az amerikaiak2012-12-11 10:54:00
A legjobb 100 dizájniskola közé került a MOME2012-12-11 10:24:00
Abszurd a nyelvoktatási stratégia2012-11-10 15:47:00
35% ARONSON - Kedvezményes könyvvásár!2012-10-09 15:08:00
100 ezer tanulónak van új diákigazolványa2012-10-02 09:43:00
Önkéntesség Azerbajdzsánban2012-09-25 09:28:00
Az II. INVENTO egyik fõvédnöke Tatabánya polgármestere2012-09-22 12:42:00
Életünk és az innováció szekció a II. INVENTO Expon2012-09-22 11:03:00
Technikai és tudományos vívmányok az Edutus Fõiskolán2012-09-20 16:22:00
Változások az OKJ-rendszerben2012-09-13 09:23:00
Eltérõ tandíjakkal számolnak Európa országai2012-08-23 09:24:00
Elérhetõk a jelentkezõi összpontszámok2012-07-23 10:04:00
Erre figyelj, ha külföldi egyetemen tanulsz tovább2012-07-13 10:44:00
Mikor is lesz nyári a szünet 2012-ben?2012-06-05 11:07:00
Mindenkinek jár az ösztöndíj majd 10 év múlva?2012-05-17 08:47:00
Hallgatók 2011 - kutatási zárótanulmány2012-05-04 08:56:00
SZIN-térítés Szegedrõl2012-04-23 08:40:00
Milliárdokra lehet pályázni a TÁMOP-on belül2011-09-15 14:08:00
Internetes tananyag, egységes tudásbázis2011-09-12 09:24:00
Nem emelkedtek az albérletárak2011-09-01 15:08:00
Nyelvparádé – a nyelvtanulási lehetõségek vására2011-08-29 10:32:00


fisz google  

Könyvajánló
© Copyright 2018