Kezdőlapnak  |  Kedvencek közé
2010. szeptember 06. hétfő, Zakariás
Pályaorientáció és pályatanácsadás
 
 

 

Security Image


  Biztonsági kód: 
  



Hol kezded majd a szeptembert?
egyetemen
főiskolán
még hátra van az érettségi
dolgozni fogok
kihagyok egy évet
semmit nem fogok csinálni


PORT.hu



 
Pótfelvételi: augusztus 10-ig!
(2010-07-28 11:01:00)

Van még lehetőség bekerülni a felsőoktatásba: a pótfelvételi, amelynek keretében 2010. augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Itt már csak egy helyet lehet megjelölni, a meghirdetett képzések költségtérítéses formában indulnak.

Idén július 22-én került sor a ponthatárok megállapítására, aznap derült ki, ki melyik jelentkezési helyére jutott be. Emellett az is ekkor dőlt el, hol van még üresedés, hol van még üresedés, melyik intézményben és milyen szakokat lehet választani a pótfelvételi keretében. Tehát azoknak sem kell hónapokat várniuk, akiknek most nem sikerült: a pótfelvételi újabb lehetőség az őszi tanulmánykezdésre: több mint 400 szakon közel 2500 meghirdetés költségtérítéses finanszírozási formája közül lehet választani.

A meghirdetések és a pótfelvételi tudnivalói az alábbi linkekről tölthetők le.

-    A pótfelvételi eljárás tudnivalói
-   A felsőoktatási intézmények által meghirdetett alap- és egységes, osztatlan képzések, felsőfokú szakképzések
-   A felsőoktatási intézmények által meghirdetett mesterképzések
-   Egyházi intézmények által meghirdetett alapképzések
-   Egyházi intézmények által meghirdetett mesterképzések
- Kiegészítés a pótfelvételi meghirdetésekhez (További információk a meghirdetett képzésekkel kapcsolatban - pl. esetleges motivációs beszélgetés időpontja.)

Szakok képzési területi beosztásai és a szakokhoz tartozó érettségi követelmények

Vizsgaidőpontok - A pontos kezdési időpontról, helyszínről, illetve az esetleges beosztásról az intézményektől kapható tájékoztatás.

A pótfelvételi szabályai röviden

A legfontosabb, hogy csak azok jelentkezhetnek, akik az általános eljárásban nem adtak be jelentkezést, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Szintén lényeges, hogy csak egy intézménybe és egy képzésre lehet jelentkezni.

Az általános eljáráshoz hasonlóan a pótfelvételi eljárásban is kétféleképpen nyújtható be a jelentkezés:
- elektronikusan, az e-felvételi felületén keresztül,
- jelentkezési lap kitöltésével és postára adásával - figyelem, a pótfelvételi eljárásra külön jelentkezési lap készült, amelyet a képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményekben, valamint az
Educatio Ügyfélszolgálatán lehet beszerezni.

A jelentkezéshez csatolni kell mindazokat a bizonyítvány- és oklevélmásolatokat, igazolásokat, amelyeket a felsőoktatási intézmények a Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2010. szeptemberben induló képzések c. kiadvány érettségizetteknek, illetve diplomásoknak szóló köteteiben megjelöltek, mint a jelentkezés elbírálásához, pontszámításhoz szükséges dokumentumot. Mindez megtalálható az Egyetemek, főiskolák menüpontban is.

Az elektronikusan jelentkezőknek a kitöltés után ki kell nyomtatniuk az ún. hitelesítő adatlapot, majd aláírva postázniuk, legkésőbb 2010. augusztus 12-ig. Hitelesíteni az Ügyfélkapun keresztül is lehet, ez esetben nincs szükség a hitelesítő adatlap visszaküldésére

A jelentkezést, az e-jelentkezők esetében a hitelesítő adatlapot és - amennyiben nem a felületen töltik fel - a dokumentummásolatokat az alábbi címre kell benyújtani: Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220

A pótfelvételi jelentkezés határideje: 2010. augusztus 10.

Az eljárás alapdíja: 5000 Ft, amelyet a jelentkezési laphoz tartozó csekken vagy banki átutalással lehet befizetni. (Utóbbi esetben fel kell tüntetni a közlemény rovatban a 12 jegyű felvételi azonosító számot.) Azok a jelentkezők, akik hátrányos helyzetüket, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket megfelelően igazolják, a felsőoktatási pótfelvételi eljárás alapdíja 50 százalékának, illetve 100%-ának megfelelő összegű költségmentességben részesülnek.

A pontatlanul kitöltött, hiányos jelentkezések -az eljárás rövid határideje miatt - a felvétel elutasítását vonhatják maguk után, ezért különösen fontos, hogy a jelentkezők olyan telefonszámot, e-mail címet adjanak meg, amelyen sürgős esetben elérhetők!

Amennyiben a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet nem küldenek!

Ponthatárok: 2010. augusztus 27-én
A pótfelvételi eljárás ponthatárainak megállapítása 2010. augusztus 27-én lesz, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre.

A jelentkezéskor érdemes figyelembe venni, hogy azokon a szakokon, amelyeket már a 2010. évi általános eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 22-én meghatározott költségtérítéses pontszámnál. Ha az adott szakon eddig nem indult költségtérítéses képzés, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál - alapképzési szakok esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál.

A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2010. szeptember első napjaiban.

forrás: felvi.hu



   Nyomtatható változat

   Szólj hozzá

   Cikk továbbküldése

« Vissza az előző oldalra   
Letölthetőek a felvételi ponthatárok!
Idén sem kellett a maximumot teljesíteni egyetlen szakon sem ...
Küldd el jelentkezésedet elektronikusan!
Ma éjfélkor jár le a felvételi jelentkezések határideje. Aki eset ...
Mit vár tőlem az egyetem?
Nem könnyű feladat eldönteni, hogy milyen pályán induljon el az e ...
Nőtt a diákhitelt igénylő hallgatók száma
Az elmúlt tanévben 19 ezer hallgatóval, vagyis hét százalékkal bő ...
Felsőoktatás
Hír címedátum
A gazdasági képzés volt a legkeresettebb2010-08-19 08:51:00
Főleg győri hallgatók a felsőoktatásban2010-08-11 10:01:00
Pótfelvételi: csak költségtérítésre jelentkezhetsz!2010-08-05 09:19:00
Pótfelvételi: augusztus 10-ig!2010-07-28 11:01:00
12 ezer hallgató a felsőfokú szakképzésben2010-07-26 09:48:00
460 feletti ponthatár nemzetközi gazdálkodás szakon2010-07-22 17:06:00
Ponthatárok: július 22-én, csütörtökön!2010-07-20 11:19:00
Hova jelentkeztetek a legtöbben 2010-ben?2010-07-20 08:33:00
Még módosíthatunk elektronikusan is 2010-07-08 09:02:00
Mit tudunk a legvonzóbb egyetemekről? 2. rész2010-06-28 09:39:00
Mit tudunk a legvonzóbb egyetemekről? 1. rész2010-06-28 09:34:00
Népszerű-e a továbbtanulás?2010-06-22 08:30:00
A diploma, és ami azon túl van2010-06-21 09:00:00
Továbbtanulás és szociális helyzet2010-06-18 09:15:00
Aki pszichológus akar lenni...2010-06-16 08:52:00
Fél évre választott új elnököt a HÖOK2010-06-15 08:44:00
Döntés terveznek az emelt szintű érettségiről2010-06-11 08:56:00
Holnapig lehet pótolni a hiányzó dokumentumokat2010-06-02 09:44:00
Mit kell tudni a regisztrációs csomagról?2010-05-31 08:52:00
Ellenőrizd jelentkezési adataidat!2010-05-31 08:37:00
Hány egyetemen hagyott diplomáról tudunk?2010-05-26 08:45:00
Indulnak a szakirányú továbbképzések!2010-05-20 09:21:00
Új elnök a HÖOK élén2010-05-11 15:25:00
Kié lett a a Felsőoktatási Minőségi Díj?2010-05-10 10:50:00
Kevesebben akarnak kommunikációs diplomát2010-04-27 12:21:00
A minimális ponthatár 2012-ben is emelkedik2010-04-27 09:24:00
Módszerek a hatékony tanulásra2010-04-06 09:19:00
Idén 140 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba2010-03-26 12:27:00
Új vezető az ELTE élén2010-03-24 09:32:00
Virtuális kampusz a BGF-től2010-03-23 10:01:00
Közös mesterszakot indít az ELTE és a Corvinus2010-03-22 09:15:00
A legjobb 30 cég listája pályakezdőknek2010-03-17 11:36:00
Bölcsészként is találhatunk munkát2010-03-08 09:55:00
Mi a teendő a jelentkezés után?2010-02-22 09:22:00
Február 16-ra módosult a jelentkezési határidő!2010-02-16 10:44:00
Jelentkezz a Pannon Egyetemre!2010-02-12 13:58:00
Új jelentkezési lehetőségek2010-02-09 08:47:00
Jelentkezz a Wesleyre!2010-01-29 17:39:00
Zsigmond Király Főiskola nyílt napjai2010-01-22 18:11:00
Nincs egyetértés a 240 pontos minimumban2010-01-18 09:48:00


fisz google  

Fórum
Legnépszerűbb cikkek
Könyvajánló
Fogalomtár

Képzéskereső
hol
szöveg
típus
téma
forma
Sajtószoba
A FISZ Szerkesztőség és Hírügynökség fő tevékenysége a sajtó képviselői számára biztosított rendszeres hírszolgáltatás.

Regisztrációhoz kérjük, kattintson ide!
© Copyright 2010 | Impresszum | Médiaajánlat | Ajánlom ismerőseimnek | Kedvencek közé teszem | Oldaltérkép |